Kezdetnek..

Általában a fejemben rengetegszer átgondolom a dolgokat.Min kellene változtatni az életben vagy akár azt,hogy mi is igazán a helyes út?A blogírás számomra valamiféle feszültséglevezető funkciót kíván betölteni,hiszen nincs is jobb mint belevetni magunkat a végtelen írások sorozatába.Annyi olyan ember akad a világon mint én.Az úton halad de azt se tudja,hogy mi felé.Na itt tartok én.Egy lány aki azt sem tudja hova kéne jutnia az életben.Aki teljes elkeseredést és fájdalmat érez a múlt iránt ami már elveszett.Régi emlékeken mereng hátha attól valami változni fog a jelenben...de mindannyian tudjuk hogy ez szinte teljesen kizárt.
Szép emlékek.Az emberek szeretik őket mert melegséggel tölti el a szívüket.De mit ér az egész ha utána szembe találjuk magunkat a nyomorúsággal amit az élet tálcán kínál számunkra?
Az élet csalódások sorozata..van aki ezt meg tudja emészteni de van akit ez elsodor és igen most érkeztünk el hozzám.Az ártatlan kis "íróhoz" akinek nem jutott más mint hogy vadidegen ember előtt leírja az érzéseit.

Azt hiszen 2 vagy 3 évvel ezelőtt kezdődőzött.Olyan tökéletesen szép életem volt,hogy azt hittem álmodom.A kis visszahúzódó lánykából nagy társadalmi személy lett.Minden hétvégén összejárt a barátaival ami megnyugtatta kicsiny lelkét,hogy végre nem kell minden hétvégét egyedül tölteni a szoba négy fala között hanem minimum tíz emberrel tud minden egyes hétvégén szórakozni.A lányból talán akkor lett nő.Aki eljár otthonról és sokáig kimarad.Igen,ez voltam én 3 évvel ezelőtt.És hogy mi változott?Ez egyszerű..a barátok.Az a sok barát aki elhagyott.A kapcsolat már kevésbé volt tartós.Lassan kezdtem megszokni..én lettem a lány akit az összes barátja elhagy.Akinek az életében nincs egyetlen olyan személy sem akire mindig minden körülmények között számíthat.Ezért is változtam meg.Akkoriban imádtam mindenkivel beszélgetni hülyéskedni aztán viszont rá kellett jönnöm,hogy ezek az emberek már többé nem igénylik a társaságom.Az a nagy fejlődés itt vissza is esett.És most jöhet a kérdés: továbbra is egyedül voltál? A válasz: nem! De a körülmények úgy hozták,hogy az új barátaim nehezen bontakoztak ki.Viszont mire elérték azt a társadalmi szintet mire én úgy támaszkodhattam én már rég nem voltam ugyanaz. Borzalmasan megváltoztam.Felvettem az álarcot amit még a mai napig fenntartok és mutatok a világ felé.A béna idióta teljesen gyökér csaj szerepét aki minden kis szaron röhög.Belül viszont üvölt,hogy mentse már ki valaki mert nembirja tovább ezt.Már képtelen kötetlenül beszélgetni,nem tud önfeledten nem érzi magát sehol biztonságban.Nem érzi az állandóságot mert tudja,hogy úgyis elfogják hagyni.Ha valakit a párja hagyja el az egy dolog,amit túl lehet élni.De ha valakit a barátja hagy el,vagy úgymond lecserél másra az nehezebben emészthető meg.
Hiszen ha nincs igaz barátunk kihez is fordulhatnánk a lelkünk összeomlik vagy amikor valami jó vagy rossz történik,kivel töltőjük a szabadságunkat,és kinek pletykálunk?

Talán ez volt az az érzés amit elindított a lejtőn..és folyamatosan csak gurulok lefelé..és nem tudom,hol van a vége az alagútnak..